L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

Az aranykor hajnala: Phoenixi esti előadások

Az aranykor hajnala: Phoenixi esti előadások

Az aranykor hajnala: Phoenixi esti előadások

Ez egy teljességgel páratlan sorozat L. Ron Hubbard felvett előadásainak könyvtárában – egymás után megtartott előadás-csoportauditálás párosokból áll, és kimondottan azoknak szánta őket, akik épp akkor kezdtek el érdeklődni a Szcientológia iránt.

Ezek a Phoenixben 1954-től 1955 elejéig tartott esti előadások közül lettek kiválasztva, és mára mindegyik legendássá vált. A nagyközönségnek kiosztott meghívókkal előre bejelentett esti program első órája egy előadással telt, amit csoportauditálás követett a második órában, és mindet L. Ron Hubbard tartotta.

Ma ez a sorozat testesíti meg széles körű bejelentését a tárgyról és a Szcientológiában tett felfedezéseiről. Ez egy széles körű áttekintés az alapelvekről és azok alkalmazásáról az egyénre, a családra, a csoportra és a világra. Valójában azt akarta, hogy ezek az előadások és csoportauditálási ülések vezessék be az embereket a Szcientológiába, és kimondottan úgy rendelkezett, hogy ezeket az előadásokat eljuttassák az egyes auditoroknak, csoportoknak és szervezeteknek is, hogy felhasználják őket.

Ezek az előadások nem csupán semmi máshoz nem foghatóak, hanem eszközt adnak ahhoz, hogy megteremtsük egy új civilizáció aranykorának hajnalát.

Tovább
vásárlás
100000 Ft
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 26

További adatok –

Az aranykor hajnala: Phoenixi esti előadások

A kétezer éve remélt megváltás most itt van. Ezt mondja el ez a bekezdés. És ez igaz.

Nem harsonaszóval érkezett, vagy fényesen lobogó lángokkal. Csendesen jött a postaládádba, és egyáltalán nem vagy benne biztos, hogy elhidd-e. – L. Ron Hubbard

1954-et írtak, és nem kevesebbet, mint a halhatatlanságot felkínálva, Ron kiadott egy Felhívást a szabadságra, amely egészen szó szerint az aranykor hajnalának kezdetét jelentette.

Az 1950-es Első könyvtől előrehaladva a Dianetika felfedezéseinek a reaktív elme törlésére történő alkalmazása még komolyabb áttörést hozott: az emberi szellem elkülönítését, leírását és kezelését, valamint a Szcientológia születését. Mégis, az, hogy az emberi szellem felfedezése két évvel korábban, 1952-ben történt, nem jelentette azt, hogy a nagyközönségnek 1954-ig bármilyen sejtése lett volna erről – és teljes mértékben ez volt a szándéka. Mostanáig.

Annak teljes és maradéktalan kijelentése, amit L. Ron Hubbard elért, egyetlen szóban összegezhető: Exteriorizáció. Miután ezt ő maga és mások is elérték, azonnal nekilátott megvalósítani a második legfontosabb célkitűzést: olyan technikákat és processzeket kifejleszteni, amelyeket minden auditor alkalmazni tud arra, hogy minden lénynek segítsen elérni ezt a végső szabadságot. Így, bár az előző két év során nem kevesebb, mint 7 haladó klinikai tanfolyamon oktatott, hogy kiképezze a leghozzáértőbb auditorokat (ennek során több mint 450 előadást tartott), ezeket az adatokat csak a kiválasztott keveseknek adta át, előkészületként arra, amit most már közzé tudott tenni. Mert miután e technológia finomítása és rendszerbe foglalása megtörtént – pontos processzek születtek, amelyeket pontos sorrendben kell alkalmazni a pontos és biztos eredményig –, most már készen állt arra, hogy eljuttassa ezt az egész bolygónak.

Sőt, azzal, ami most létrejött, a Szcientológia stabilan megvetette a lábát a vallás felségterületén, mivel képes volt valóra váltani azokat a dolgokat, amelyekre az Ember már a történelem hajnala óta vágyott. Ez állt annak a kiadványnak a hátterében, amelyet Ron phoenixi központja ekkor kiadott. A találó címet viselő kiadvány – „Az aranykor hajnala” – L. Ron Hubbard által írt cikkeket tartalmazott olyan témákról, mint „A Szcientológia Egyház”, „Az Egyház hitvallása”, „Mi a Szcientológia?” és „Milyen egy csoportauditálási ülés”. Voltak benne eszközök ahhoz, hogy „segíts a barátaidnak” – vagyis auditálási asszisztok. Ám nem csupán információkat nyújtott. Maga L. Ron Hubbard hívta fel az embereket arra, hogy ismerjék meg a Szcientológiát.

Így 1954 őszén kezdetét vette egy szerdánként tartott előadás-sorozat. A helyszín először a Szcientológia Egyház volt, az East Roosevelt Street 403. szám alatt, ám hamarosan akkora igény mutatkozott a közönség részéről, hogy legközelebb már a Monroe Iskola nagytermében, a North 7th Street 215. címen adott elő. A résztvevőknek életre szóló élményben volt részük, ám az általa bemutatott, örök érvényű dolgok ma sem kevésbé rendkívüliek.

Az esték egyórányi előadással kezdődtek, amely a Dianetika és a Szcientológia valamilyen alapvető adatát mutatta be, majd ezt egyórányi Csoportauditálás követte – és mindezeket személyesen L. Ron Hubbard tartotta. Bár a program a Szcientológia iránt újonnan érdeklődőknek szólt, a csoportauditálási ülések közvetlenül azokból a leghaladóbb processzekből merítettek, amelyeket azért fejlesztett ki, hogy exteriorizációt és exterior képességeket eredményezzenek. Ezért ez a nyilvános előadás-sorozat más, mint a többi. Egyszerre előadás és csoportauditálás; célja egyrészt az alapszintű bevezetés, másrészt a haladó, csoportos Clearré tétel.

Ráadásul ezek az előadások (amelyek 1950 óta az első nyilvános előadásai voltak) mára időtlen klasszikusokká váltak. Csak néhány a címek közül: „Csodák”, „Szcientológia és képesség”, „A Második dinamikáról”. Ezeken a nyilvános előadásokon keresztül váltak először széles körben ismertté olyan LRH-adatok, amelyek igazsága azonnal nyilvánvaló mind a szcientológusok, mind a nemszcientológusok számára. Példa erre L. Ron Hubbard híres leírása arról, hogy csak két olyan „bűn” van, amelyet ez az univerzum megbüntet: „ott lenni” és „kommunikálni”. Itt teljes körűen bemutatja a Dianetikát és a Szcientológiát; egész előadások szólnak az alapokról és a Szcientológia megoldásainak alkalmazásáról a társadalomban: „Az Affinitás–Realitás–Kommunikáció háromszöge”, „A Nyolc dinamika”, sőt még egy olyan egyéni és társadalmi problémáról is szó van, amely ma is ugyanolyan elterjedt, mint akkor – ez az „Alkoholizmus”. Eközben a csoportauditálási ülések egyenesen Az emberi képesség megteremtése című könyvből származtak, és még a legkomolyabbak sem bírták ki rezzenéstelen arccal, amikor azt az auditálási utasítást adta, hogy „Kezdj nevetni”.

Ám mindezekből az előadásokból elkezdett kibontakozni egy még nagyobb történet: L. Ron Hubbard meghatározta a Szcientológia jövőbeli irányát az új civilizáció megteremtésére szolgáló formulával:

„Ezért egy olyan csoport, mint amilyen például a szcientológusok és dianetikusok csoportja, amely a társadalomban dolgozik, egyszerűen azzal, hogy felhívja a társadalom figyelmét – semmi egyebet nem tesz, értitek, semmi processzing vagy ilyesmi –, hanem csak felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy a szabadság létezhet és létezik is, valószínűleg kizárólag ennek az egy tevékenységnek köszönhetően, ha következetesen és folyamatosan teszi, aranykort hozhat létre az adott népcsoport számára.”

Pontosan ennek a célnak a megvalósítása érdekében áttörések egész arzenálját mutatta be:

  • Részvétel – a személy fizikai jólléte annyira jó, amennyire képes részt venni az életben.
  • Játszmák – a játszma egy olyan tevékenység, amelyet egy vagy több egyén űz, hogy fenntartsák a kommunikációval kapcsolatos érdeklődésüket az életben.
  • A környezet – hogyan ér el haladást az Ember, amikor önmagához igazítja a környezetét, és nem fordítva.
  • Siker – milyen az, amikor egy személy képes körülnézni, és meglátni, mit kell elvégezni, mit kell helyrehozni, mi a valóságos, és aztán tényleg tesz is valamit vele.
  • Dianetika és Szcientológia – a fejlődésük története.
  • Realitás – az egyén realitása a Tónusskála különböző szintjein, és miért van az, hogy egy, az apátia szintjén lévő egyén csak azokat a dolgokat látja élesen, amelyek apatikusak.
  • A család – miért a Második dinamika az egyén legfőbb irányítója manapság.
  • Auditálás – az auditor küldetése az, hogy felhozza az egyént oda, ahol képes lesz rá, hogy bizonyos fokig játékos legyen.
  • Az elme – miért találhatók a Dianetika és a Szcientológia izgalmai és kalandjai az auditor tevékenységének területén.
  • Csoportauditálás – növeli az illetőnek a környezetre vonatkozó tudatosságát, és növeli a kommunikációját.
  • Tér és energia – hacsak meg nem értjük őket a maguk pszichológiai vonatkozásában, akkor sohasem értjük meg a fizikát.
  • Tudomány – a különféle tudományokból – például a fizikából, kémiából és biológiából – hiányzik egy lényegi elem, az élet.
  • Bizonyosság – a két típusa.
  • Specializáció – ha a faj olyan egyénekből állna, akik minden félelem nélkül, a leghalványabb aggály nélkül a létezés bármely részével társak tudnának lenni, akkor egyáltalán nem lennének specialisták, hanem civilizáció lenne.

Ha azt szeretnénk megtudni, hogy mit jelentettek L. Ron Hubbard előadásai a phoenixi térség számára, elég megnéznünk azt, hogy a terület gyorsan növekedett, hogy a Szcientológia épületeinek száma nyolcra bővült, és hogy előadásainak elkötelezett közönsége mindig megtöltötte a nagytermet. Ekkor kinőtték még ezeket a helyiségeket is, ez pedig elvezetett az Alapító Egyház létrehozásához a fővárosban, Washingtonban.

Ma a szcientológusok számára ezek a nyilvános előadások és csoportauditálási ülések: a legmagasabb szintekből merítenek, ám megadják azokat az adatokat és alkalmazási módokat, amelyekkel létrehozható egy új civilizáció aranykorának hajnala.

« Introductory Lectures